Events
Jamie Woon
Sunday
Jegyek keresése
Jamie Woon 10 év után újra az Akvárium Klubban
Jamie Woon a 2010-es évek egyik legtehetségesebb üstököseként robbant be, majd eltűnt, hogy mindent megkérdőjelezzen maga körül. Tavaly azonban végre megtörte a hallgatást 3,10, Why, When című lemezével, az új anyaggal pedig magyar rajongóihoz is visszatér szeptember 13-án, az Akvárium Klubba.Only The Poets
Friday
Jegyek keresése
Brit alt-pop tele érzelmekkel – az Only The Poets újra Budapesten
Az Only The Poets az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb feltörekvő alt-pop zenekara, amely őszinte, nyers és kendőzetlen, vallomásos dalszerzéséről, valamint energikus élő fellépéseiről ismert. A Readingből érkező négyes az elmúlt években teljesen önerőből építette fel saját közösségét és rajongótáborát. Folyamatos turnézással, erős koncertélményekkel és őszinte dalaikkal jutottak el a kis kluboktól a nagy közönség elé, mindezt úgy, hogy közben végig hűek maradtak önmagukhoz. Dalaikban gyakran foglalkoznak olyan témákkal, mint a szerelem, féltékenység, csalódások, mentális egészség és a felnőtté válás nehézségei, ami miatt erősen kapcsolódni tudnak a közönségükhöz. A zenekar szeptember 18-án tér vissza Budapestre, ezúttal az Akvárium Klub KisHall színpadján játszanak majd.Drink The Sea
Tuesday
Jegyek keresése
Először Magyarországon a Drink The Sea – világhírű zenészek új szupercsapata érkezik Budapestre
2026. október 27-én először lép fel Magyarországon a Drink The Sea, az alternatív rock, a világzene és a kortárs dalszerzés kiemelkedő alakjaiból álló nemzetközi szupercsapat. A zenekar a budapesti Akvárium Klub KisHall színpadán mutatkozik be a hazai közönségnek.F.O. System
Friday
Jegyek keresése
Negyvenéves jubileumi F.O. System koncert az Akvárium Klubban
Jövőre negyven éve lesz annak, hogy az F.O. System tagjai először álltak ki dalaikkal a nagyérdemű elé. A különleges jubileum apropóján azonban most egy minden eddiginél nagyobb szabású koncertre készülnek 2026. november 13-án az Akvárium Klubban, ahol felcsendül a zenekar összes dala és egyéb meglepetésekkel is készülnek.ARLO PARKS - DESIRE TOUR
Sunday
Jegyek keresése
A gátlások nélküli önkifejezés filmzenéje – Arlo Parks lemezbemutató koncert az Akvárium Klubban
Arlo Parksot többször is nevezték a generációja hangjának, aki finom dalaiban költőként énekli meg saját és kortársai mindennapi érzéseit. A tehetséges énekes-dalszerző áprilisban jelenteti meg legújabb, Ambiguous Desire című albumát, amely az eddigi legkísérletezőbb és legmagabiztosabb formájában mutatja be az énekesnőt. Az új dalait pedig Budapestre is elhozza november 22-én, az Akvárium Klubba.Eagle-Eye Cherry
Monday
Jegyek keresése
Eagle-Eye Cherry Budapestre is elhozza a Save Tonightot
A svéd énekes, Eagle-Eye Cherry karrierje a Save Tonight című világslágerrel ívelt a magasba és művészként azóta is megállíthatatlan. 2023-as Back On Track lemezével visszatért egy önbizalomhiánnyal és bizonytalanságokkal teli időszak után, tavaly kiadott Become A Light című albumával pedig folytatta megkezdett útját. Ennek köszönhetően az aktív turnézáshoz is visszatért, így Budapesten is elcsíphetjük egy önálló klubkoncerttel november 23-án, az Akvárium Klubban.Chelsea Wolfe: THE DARK World Tour
Monday
Jegyek keresése
Az elismert zenész, dalszerző és multidiszciplináris művész, Chelsea Wolfe két lenyűgöző új dalt jelentetett meg, a The Dark és a Death Is Not the End című szerzeményeket a Loma Vista Recordings gondozásában. A két dal az első új megjelenése a 2024-es She Reaches Out to She Reaches Out to She album óta, és egyben ízelítőt ad a hamarosan érkező, kilencedik stúdióalbumából.
Chelsea Wolfe emellett nagyszabású amerikai és európai turnéját is bejelentette, amelynek keretében december 7-én Budapestre is visszatér teltházas koncertje után, ezúttal az Akvárium Klubba.Dead Poet Society
Tuesday
Jegyek keresése
A Dead Poet Society új dallal és nagyszabású európai turnéval tér vissza – februárban Budapesten is fellépnek
A Los Angeles-i Dead Poet Society 2027 elején nagyszabású európai és brit turnéra indul. A koncertsorozat január végétől március elejéig tart és Budapestet is érinti: a zenekar február 16-án lép fel az Akvárium Klubban.
