Events
BudapestPapp László Budapest Sportaréna
Bullet For My Valentine with very special guest Pendulum - Social Apocalypse 2027 Tour
Monday
Új
Jegyek keresése
A Bullet For My Valentine a Pendulum társaságában hódítja meg a Budapest Arénát a márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával. A zenekar hat év után ad ki új lemezt, amelynek megszületését Matt Tuck egyfajta utazásként ír le. A frontember szerint mindegyik album megörökíti egy adott pillanat lényegét: az alkotók és a őket körülvevő világ kimerevített pillanatképét. Semmi sem erőltetett, megrendezett vagy mesterkélt. – „Hagyjuk, hogy az élet és a tapasztalataink jelöljék ki az irányt”.
Közel harminc éves pályafutása során a Bullet For My Valentine Nagy-Britannia egyik legismertebb rock- és metalexportcikkének számít, többmilliós lemezeladásokkal, többmilliárdos streaming lejátszásokkal, miközben munkásságukat több díjjal is elismerték és a világ legnagyobb színpadain játszottak már.
Ezzel a lendülettel érkeznek a Budapest Arénába is február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk.
A Pendulum minden idők egyik legismertebb elektronikus zenei bandája, akik a drum and bass-t és a rockot ötvözik utánozhatatlanul. Hogy mennyire, arról tavaly mi is megbizonyosodhattunk új albumuk lemezbemutatóján a teltházas Barba Negrában. A Bullet For My Valentine és a Pendulum előtt pedig a metalcore-ban utazó Dark Divine melegíti be a közönséget.
